LOADING CLOSE

Hosszú forró nyár….

Hosszú forró nyár….

A Duna partján ült, de nem az elúszó dinnyehéjat nézte, hanem a játszadozó gyerekeket.

Az egyik még botladozott, talán mostanában tanulhatott meg járni. A másik már biztosan szaladt, a harmadik homokvárat épített. Vajon Ő is homokvárat épített amikor azt gondolta mikor bekerült az egyetemre, hogy hamarosan lesz egy tartós, szép kapcsolata, melyből házasság lesz és gyermek születik?

Igen, férjhez szeretett volna menni. Gyerekeket akart.

De csak ő akarta.

Mi lehetett a kudarc oka? Az igazság biztos a kettő között van.

De a kérdés, hogy mi lett volna ha, már csak utópia. Már elmúlt 45 is és most fél…

Pedig a nem várt pillanatban megjelent valaki az életében.

Aki szereti, aki elfogadja, aki vele tervez és tőle szeretne gyereket.

Ki mondja meg, hogy mi az az ésszerű határ, amin belül még biztonságosan megszülethet és felnevelkedhet egy gyermek?

Egyre többen egyre később szülnek.

Ki segít nekik eldönteni az eldönthetetlent, ítélet, megjegyzés nélkül?

Csak ült és nézelődött. A szellő vízillatot hordott az arcába. Elmosolyodott.

A távolban meglátta felé közeledni a biztonságot, az ölelő szeretetet. Felállt, hogy üdvözölje. A férfi széttárta a karját, szorosan átölelte, majd mindkét kezébe fogta a riadt arcocskát. Elnevette magát. Vidám, felhőtlen nevetés volt ez, a bizalomé. Majd azt monda: „Te egész nagy ezen gyötrődtél.” A lány csak bólintott. „Bíznunk kell abban, hogy dolgok nem véletlenül történnek velünk és hogy mindennek célja van. Minden lehető óvintézkedést, vizsgálatot megteszünk. Így már csak két dolog maradt, amin gondolkozhatsz, egy fiú és egy lány név.”